A wayang kulit hazánkban leginkább bábszínházként definiált jávai árnyjáték.
De vajon eredeti közegében, Indonéziában miként definiálódik a wayang?
Mitől válik színházzá, színház-e egyáltalán?
Jelen írásomban kísérletet teszek arra, hogy az európai színháztörténeti definíciókészlet újraalkalmazásával a wayang kulit definícióját pontosítsam, bízva abban, hogy kijelentéseim további kérdésekre sarkallják a wayang iránt érdeklődőket, és talán kezdetét veszi egy termékeny, sokoldalú vita erről a páratlan művészeti formáról.
Mi tehát a wayang?
„Mint ahogy Indonézia-szerte ismert, a wayang olyan dramatikus művészeti forma, amely a közösség életével és problémáival foglalkozik.
A történetek mélyén az élet fizikai és spirituális problémáit szemlélteti szimbolikus, vizuális módon.
Az emberek egyéni és közösségi életének nehézségeit mutatja fel egy nyugodt, harmonikus közösségi működésben.
A néző az erkölcsi normákkal, a szépség és az igazság alapeszményeivel is szembesül.”
Prof. R. M. Moerdowo
Moerdowo professzor meghatározása alapján élő hagyományként a wayang kulit elsősorban a két jávai szultanátusban, Yogjakartában és Surakartában látható – szinte változatlan formában – napjainkban is.
A 2003 óta a Szellemi Világörökség részét képező, napnyugtától napkeltéig tartó közel 9 órás wayangjáték eredetét, formai elemeit, társadalmi hatását zeneetnológusok, képzőművészek, művészettörténészek, zenetörténészek, kultúrantropológusok is kutatták.
Ha végigtekintünk az általuk alkotott „wayang” definíciókon, láthatjuk, hogy nincs konszenzus a meghatározásban: Benedict R. O. G. Anderson például metafizikai és etikai rendszernek, Prof. Dr. Ben Arps audiovizuális látványosságnak, James R. Brandon a közösség tradicionális értékeit felmutató, összművészeti moralizáló játéknak definiálták a wayangot.
A színháztörténeti praxis bábszínházként tekint a wayangra, azonban fontos tudni, hogy mindazok a kérdések és fogalmak, amelyek az európai színháztörténet fejlődését meghatározták – a dramatikus szöveg és a látott vizuális elemek viszonya, a mise en scene fejlődése, az alkotói kreativitás, a rendezés, a technikai fejlődés, a szcenika –, kevéssé vagy egyáltalán nem jelennek meg a wayangban.
Egy olyan művészeti formáról beszélünk, ahol nincs rendező, csak rendezőelv, nincs dramaturg, csak dramaturgiai egység, nincs színész, csak az egyszemélyes ceremóniamester, a dalang és az általa manipulált bábok.
Prof. R. M. Moerdowo fontos meglátása, hogy a wayang kulit a jávai emberek ön- és csoportidentitás-képzése szempontjából bír referenciális erővel.
A 9 órás előadások alatt a jávai erkölcs, etika és metafizika hol szimbolikus, hol metaforikus, hol pedig egészen pragmatikus módon kerül felmutatásra.
A mikro- és a makrokozmosz viszonya, a láthatatlan világ rendjének és jeleinek dekódolása a jávaiak számára generációkon át örökített, tanult és megélt folyamat. A wayang a jávai nézők szempontjából évszázadokon keresztül közösségi mágikus aktusként, az egyén és a csoport fejlődéstörténeteként, útmutatásként, erkölcsi példázatként definiálódik, ahol az Isteni Egy vezeti a dalangot, a nézőt és a történetben szereplő hősöket.
„[A] jávaiak szerint Ádámot Allah teremtette, Ádámtól származik Mohamed próféta, Batara Guru, azaz Siva és Visnu is. Visnu első földi inkarnációja Ráma herceg, a Rámájana hőse, majd Krisnaként inkarnálódott újra, hogy a Mahábháratában segítse a Pándavákat. A Pándavák leszármazottja minden ójávai király, későbbi szultán és vezető egészen a 20. századig. Éppen ezért a Mahábhárata az összekötő kapocs a jelen és a dicső múlt között.”
A wayang megértésének előfeltétele az a szinkretizmus, amelyre Brandon rámutat. Az animista ősjávai, a hindu-buddhista rendszerek és az iszlám egymásra épülve teremtettek egységet és élnek ma is a jávaiak mágikus tudatában.
Az ősök jelenléte, a mindent átható láthatatlan rend és erő, a dicső múlt megkérdőjelezhetetlen valóságok, a feljebbvaló Egy megtestesülése nélkül nincs wayangelőadás.
A wayang kellékei a jávai világlátás szerinti kozmoszt szimbolizálják. A fehér vászon az eget, az olajmécses a napot, az életfa az égbe és a szellemi szférákba vezető létrát, a banánfába tűzött jobb oldalon elhelyezett bábok a hősöket, az emberi lélek és szellem jó oldalát, a bal oldalon elhelyezett bábok a negatív alakokat, a lélek sötét oldalát.
Ahogy a bábokat a dalang a gamelán zene lüktetésére mozgatja, ugyanúgy mozog az ember a kozmosz ritmusára. A wayang történeteinek egyik vezérgondolata, hogy az emberi élet nem független a világmindenség törvényeitől, szükség van az isteni útmutatásra, a tettek következményeinek ismeretére, a látott és a láthatatlan világ közötti harmóniára.
A dalang
A wayangelőadások egyszemélyes fő ceremóniamestere, mozgatja és megszólaltatja a bábokat, meséli a cselekményt, vezényli a gamelán zenekart, tartja a kapcsolatot a közönséggel, kelti életre a figurákat, és kíséri a nézőket a történetek mélyén rejlő bölcsesség megértéséhez vezető úton. Szerepe az animista időkben a szellemi vezető, a sámán, a láthatatlan világok követe. Napjainkban is a technikai tudáson túl komoly szellemi felkészülés jellemzi a dalangokat.
Brandon tanulmányában kifejti, hogy egy dalangnak 6-féle imát kell rendszeresen, de az előadások előtt mindenképpen elvégeznie: az otthoni imát, az előadás helyszínére történő megérkezés imáját, a zenei bevezető alatti imát, az olajmécses teljes fényességének imáját, az első szöveges rész előtti imát és az első báb, az életfa vászon közepére elhelyezése alatt elmondott imát, ami után elkezdődhet az előadás.
A dalang feladata, hogy a mindent átható és mozgató Egy jelenvalóvá váljon az előadásban.
A dalang által megidézett, majd megtestesített Egy mozgatja végső soron a bábokat.
A wayangbábok az adott történetben betöltött szerepeiken túl felmutatnak szellemi értékeket és tartalmakat is, nem pusztán egyes hősök alakjainak a megtestesítői, de a hősök által képviselt értékek jelei: Ardzsuna bábja egyrészt jelöli Ardzsunát, másrészt felmutatja a jávaiak számára fontos „ardzsunaságot”. Ardzsunának lenni annyit tesz, mint bátornak, szenvedélyesnek, forrófejűnek, szépségesnek lenni. Bima bábja nem pusztán a legnagyobb testű Pándava testvér, de a nyers, hétköznapi, hatalmas erő szimbóluma is. A wayangban felmutatásra kerülő minden egyes báb emberi erények, tulajdonságok szimbóluma.
A bábokat, csakúgy mint a hangszereket vagy a dalang ruhájába tűzött jávai tőrt, az első használat előtt felszentelik. A felszentelő rítusban behívott szellemek az adott tárgyat, bábot tartalommal, lélekkel töltik fel.
A megidézés
Az európai színháztudományi praxisban alkalmazott színházi definíciók nem alkalmasak arra, hogy a wayangban felmutatott szellemi minőségeket leírják.
A wayang kulit meghatározásához új definíciót kell alkalmazni.
Erika Fischer-Lichte A (színész) megtestesíti X-et (szerep), miközben C nézi és Eric Bentley A megszemélyesíti B-t, C pedig figyeli színház-definíciói alapján a wayang kulitra érvényes definíció az alábbi:
A (dalang) megidézi, majd megtestesíti Y-t (végtelen, Isten, kozmikus tudat), hogy megszemélyesíthesse X1, X2, X3…–X100-at (bábok), miközben C nézi.
A megidézés nem pusztán megelőzi a megszemélyesítés és/vagy megtestesítés folyamatát, de előfeltétele is azoknak.
A bábos és a nézők közösségi együttléte a megidézés aktusától válik színházzá, olyan színházzá, amely felmutatja a jávai erkölcs és etika alapvetéseit.
Kejawen – jávai etika, emberi mérce
„A jávai világnézet mindenre kiterjedő választ nyújt a valóság végső szerkezetének kérdéseire. Nem pusztán teória, de a mindennapi élet vezetésének értelemmel telített empirikus gyakorlata is.”
A jávai emberek világlátásának, a kejawennek az egyik legfontosabb tanítása az egyén és a közösség viszonya. A „Ki vagyok én?” kérdésfelvetést a cselekvés minden pillanatában megelőzi a „Hol van a helyem és mi a szerepem a közösségben?” kérdés.
Jáván a wayang recepciója – az európaitól eltérően – nem az egyes szám első személyű „én”, sokkal inkább a többes szám első személyű „mi” mentén valósul meg.
Az egyéni célokat, a közösség, a család és végül az univerzum céljaival kell összehangolni annak érdekében, hogy elérhető legyen egy indulatok nélküli, harmonikus létállapot.
A kejawen szerint az életben minden mindennel összefügg, eleve elrendelt és meghatározott. Az ember cselekvő része a kozmosznak, ugyanakkor tudatában van a szabad akarat törvényének: ahogyan azt a wayangtörténetek hősei is példázzák, minden pillanatban választás előtt áll. Dönthet jól és rosszul, attól függően, hogy választásai haragból, félelemből vagy bölcsességből és harmóniából születnek-e. Annak érdekében, hogy a harmónia mind az egyén, mind pedig a közösség szintjén állandósuljon, mindenkinek dolgoznia kell belső énjén, a batinon. A belső én, a belső ember mások szeme elől rejtett, lényege a minden létező eredetéhez, az Egyhez kapcsolódik. A batin sajátja a hatodik érzékként nevezett intuitív érzékelés, a rasa, ennek fejlesztésével és segítségével éri el az ember a legbelsőbb látás és felismerés képességét.
Egy erős belsővel megáldott ember mindig ura az érzelmeinek, tökéletesen tisztában van az ok-okozat törvényével, a világban zajló történéseket türelemmel fogadja, és tudja, hogy mikor jött el a cselekvés ideje, hiszen a cselekvés pillanata tökéletes összhangban áll a kozmosz ritmusával. Az egyén a belső ember művelése révén jut el a bölcs, etikus és harmonikus létállapothoz. A belső ember folyamatos kapcsolatban áll a szívében lakozó Istennel, ezért az az élet nem más, mint folytatólagos ima.
Nincs különbség a profán és a szakrális között, minden az oszthatatlan egyben létezik.
Európaiként érthetjük-e valós jelentésében a wayangot?
Mindezek alapján jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a wayang tanulmányozásakor el lehet-e kerülni a posztkolonialista „idegen kultúrára vetett romantikus pillantás” hibáját?
A nyugati társadalmi értékek alapján meghatározásra kerülő jelenségek definíciói alkalmazhatóak-e egy olyan társadalmi, kulturális jelenség definiálására, ahol az individualizmus, a ráció és a logika, a profán és a szakrális tér elkülönülése nem azonos értékmezőn helyezkednek el, mint Európában?
Benedict ezzel kapcsolatban komoly megállapítást tesz:
„A nyugati világ és Jáva között az egyik legjelentősebb különbség a vallásos mitológia teljes hiánya a nyugati társadalmakban, ugyanakkor mindent átható jelenléte a jávai társadalomban. A vallásos mitológiát úgy jellemezhetjük, mint egy nemzeti vagy kulturális szimbólumrendszert, ami a társadalom minden tagjára érvényes, mindenkitől engedelmességet követel lakóhelytől vagy társadalmi státusztól függetlenül. A jelenkor nyugati társadalmaiban nincs olyan közös vallásos mitológia, mely ilyen jelentőséggel és mindent átható erővel bírna. A hagyományos keresztény mítoszok már csak úgy vannak jelen, mint impozáns, búskomor romok az amúgy kiüresedett világi civilizáció tájain. A keresztény erkölcs és tanítások természetesen meghatározhatnak viselkedésmintákat, ezek azonban egyre kevésbé tartalmaznak olyan mindenki számára meggyőző szimbólumrendszert, mely releváns erővel bírna. Ha valaki például tartózkodik a házasságtöréstől, ennek oka sokkal inkább az lenne, hogy nem érezné azt „fair”-nek, vagy mert lusta, vagy elfoglalt, vagy félénk, semmint azért, mert Paris is alaposan megfizetett Helena elrablásáért, vagy mert Mózes lehozta kőtábláit Sina hegyéről. Nyugati erkölcsünk egyre inkább válik pragmatikussá minden költészet és metafizika nélkül. Jáván ugyanakkor még mindig él a mindenki számára elfogadott vallásos mitológia, amely mély lelki és intellektuális tartalommal bír.”
Amennyiben a nyugati kultúrákat a Benedict által megfogalmazott vallásos mitológia, valamint a mágikus közösségi tudat teljes hiánya jellemzi, milyen tartalmak lehetnek azok, amelyek univerzálisnak tekinthetőek, és mind a jávaiak, mind pedig egy nyugati ember számára referenciális erővel bírhatnak?
Erre pontos választ ad X. Hamengkubuwono yogjakartai szultán 2008-as beszédében:
„A wayang filozófiája komplex filozófia, mert egy konkrét erkölcsi filozófia. A wayang alapelvei válaszokat adnak az élet kérdéseire. A wayang univerzumában semmi sem igazán fekete vagy fehér, nem a rossz feketeségét és a jó fehérségét láttatja. Minden emberi konfliktusban az egyén választás elé állítódik, és lehetősége van arra, hogy döntsön a helyes út irányába.
A wayang nem pusztán a válik által hozott bölcs művészet, de az indonéz emberek és társadalom értéke is.”
Ha eltekintünk az európai tudományosság racionalista praxisától, és megkíséreljük valós jelentésében értelmezni a wayang kulitot, azzal szembesülünk, hogy az emberi életet meghatározó, alapvető kérdésekre kell választ adnunk.
Minden wayangelőadás felmutat egy rendet, ami a nyugati világ társadalmi értékeitől látszólag idegen, de az embertől nem. Ha elfogadjuk, hogy léteznek kultúráktól független abszolút értékek, a wayang mindezeket esszenciálisan tartalmazza.
A wayang az esztétikai tökéletesség igénye mellett megkérdőjelezhetetlen morális mércét állít elénk.
Van min gondolkodnunk, van mit tanulnunk.